A magam részéről néha úgy érzem,hatalmas lépést tehetnénk az önállóság felé vezető rögös úton,ha -legalább időnként-a belső énünkre bíznánk azokat a dolgokat,amelyek megvalósításához minden tartalék bátorságunkra szükség lenne.Bármennyire is nehezemre esett,mostanra beláttam,a sors nem olyasmi,amit az ellenőrzésünk alatt tarthatunk.Sokmindent nem tudunk megakadályozni.Ellenben vannak az életünknek olyan területei,ahol dönthetünk úgy,hogy ezután bizonyos helyzetekben másképpen viselkedünk.
Hiszen sokszor észre sem vesszük,hogy módunkban áll nemet mondani.Csak úgy,mint igent.Amit legalább ennyiszer figyelmen kívül hagyunk,mert nem hisszük,hogy megérdemeljük a jót.Félünk,hogy azzal ha igent mondunk, túlságosan elkötelezzük magunkat valaki,vagy valami mellett.Az is igaz,hogy néha valóban nagy árat fizetünk egy igenért.Kivéve,ha hallgatnánk a belső hangra, aki bizonyára még idejében figyelmeztetne,az igenből pedig egy csapásra nem lenne.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: