Keresztülhúzott számítások

Szerda reggel.

Felkelek.Alaposan átgondolom a napomat.Oké.Semmi gond.

Ha nem jön közbe semmi,mindent elvégzek,amit beterveztem.Felteszem kotyit, a kávéfőzömet.Finomat főzött.

Csendben elkortyolgatom,mialatt még egyszer,és még utoljára is végiggondolom a teendőimet….és kilépek az ajtón.

Aztán megszólal a telefonom.Nem akarom felvenni,hiszen már rég úton kellene lennem,még a kijelzőre sem merek ránézni,mert tudom,ha megteszem,abból felvétel lesz,és elkésés.Már másodszor a héten.Pedig még csak szerda van.Persze mégis ránézek.A legjobb barátnőm.Éppen szakítófélben van a pasijával,ezért sos-ben szüksége van rám.Nekem meg az elvesztegetett perceimre.Mit tegyek?Ha felveszem elkések,ha nem,akkor pedig egész nap mardosni fog a lelkiismeretem.Rendben.Felveszem,azt remélve,hamar végzünk.

Egyáltalán minek vettem fel?Hiszen nem is hallom,amit beszél,mert egyfolytában azon agyalok,vajon szárnyakat,vagy inkább teleportálót kérjek a jó istentől,hogy valamilyen csoda folytán még időben beérjek?!Na jó,mély levegő,végtére is csak tíz perc,az még nem a világ vége,nem igaz?Mondjuk azt sem értem,a barátnőm minek problémázik ennyit,miért éppen most,és főleg megint miért éppen velem tol ki az élet?Dühös vagyok,hiszen keresztülhúzta a számításaimat,megint azt érzem magamra bezzeg soha nincs időm.Közben záporoznak barátnőm férfitársadalomra zúdított panaszai,én meg keresem a vigasztaló szavakat,de valójában már rég megbántam,hogy felvettem azt a nyavalyás telefont.

Késő bánat,eb gondolat.A belső hang persze most is megpróbált közbeszólni-ahogy egyébként teszi azt mindig,valahányszor rosszul készülök dönteni-,a felismeréséig ezúttal is eljutottam,csak éppen a választ nem vártam meg,hanem automatikusan reagáltam.Éreztem,hogy mit kellett volna tennem, mégse tettem…de akkor mi lett volna a saját igazam?