Ha összeszámolnám, naponta mennyi értékes percet vesztegetek el azzal, hogy a telefonomat, vagy a gépemet babrálom, lehet, hogy már régen messzire hajítottam volna mindkettőt.
Na, jó, talán azt azért mégsem. Mindenesetre túl sok időt töltünk az elektromos kütyükkel, mintha csak hozzánk lennének ragasztva. Nem szeretnék pálcát törni senki feje felett sem, hiszen én magam is pontosan ezt csinálom, de a minap rájöttem, miután kisebbfajta dührohamot kaptam, amiért a laptopom nem akart beindulni, hogy úgy viselkedtem, akár egy eszelős…mintha minimum az életem múlna ezen.
És akkor a telefonomról még nem beszéltem, melyet tízből kilencszer gondolatelterelésre és nem érdemleges dolgokra használok. Végül tíz perc – rosszabb esetben – fél óra után, leszívott aggyal, zombiként teszem töltőre, és egy nagy adag lelkiismeret furdalással nyugtázom, ismét szegényebb lettem harminc perccel, na és miért? A nagy büdös semmiért.
Nyilván piszok nehéz lesz, de hétvégétől megpróbálom minden nap egy kis időre likvidálni a telefonom – az internettel együtt – és Candy Crush, vagy fényképnézegetés helyett felhívok valakit, aki fontos nekem, olvasok egy könyvet, vagy futok egy körrel többet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: